Maszkviselési szabály változása 2021. július 3-tól

A gyülekezetvezetőség döntése alapján, a járványhelyzet örömteli javulásával 2021. július 3-tól a gyülekezeti ingatlanon belül nem kötelező a maszk viselése. Természetesen, aki továbbra is szeretné hordani, erre megvan a lehetőség.

Budapest, 2021. július 3.

Személyesen megtartott istentiszteletek 2021. május 16-tól

A gyülekezetvezetőség májusi döntése nyomán 2021. május 16-tól az egészségügyi előírások betartásával ismételten személyesen látogathatóak az istentiszteleti alkalmaink, és ezzel együtt megszűnik az online csatlakozás és közvetítés lehetősége. A gyermekek számára ismételten lesz vasárnapi iskola az istentisztelet ideje alatt.

Minden látogatót kérünk az alábbiak betartására (hasonlóan, mint a teljes online átállás előtt):

  • 6 éven felül az épületben végig a szájat és orrot eltakaró maszk használata (kivétel: szolgálók szolgálatvégzés, pl. igehirdetés közben),
  • érkezéskor kézfertőtlenítés,
  • családok közötti távolságtartás,
  • étkezés mellőzése zárt térben (mivel nem lehet maszkon keresztül).

Várjuk a személyes találkozást!

Istentisztelettel kapcsolatos változások a járvány harmadik szakaszában

Kedves Látogatók!

A Covid-19 járvány harmadik hullámára, felívelő szakaszára való tekintettel a gyülekezetvezetőség úgy döntött, hogy gyülekezetünkben határozatlan ideig szüneteltetjük a személyes találkozást, így az istentiszteletek csak és kizárólag online formában lesznek elérhetőek. Ugyanakkor várjuk a találkozást a virtuális térben is! Tagjainkat, látogatóinkat tájékoztatjuk a zárt (értsd: nem streaming formában történő) istentisztelek elérhetőségéről, melyre bátran hívhat bárki bárkit.

Kérünk minden egyháztagot, hogy felelős állampolgárként és törvénytisztelő keresztyén emberként, tartsa be a kormány előírásait, ezzel is elősegítve a járvány terjedésének megfékezését! Vigyázzunk magunkra és egymásra!

Amint oldásokra kerül sor, tájékoztatni fogjuk a gyülekezetet. Várjuk a majdani személyes talákozást!

Budapest, 2021. március 12.

Globális imahét 2021, hetedik nap

Mert szívvel hiszünk, hogy megigazuljunk, és szájjal teszünk vallást, hogy üdvözüljünk. Az Írás így szól: „Aki hisz őbenne, nem szégyenül meg.” Nincs különbség zsidók és görögök között, mert mindenkinek ugyanaz az Ura, és ő bőkezű mindazokhoz, akik segítségül hívják őt, mert „aki segítségül hívja az Úr nevét, üdvözül”. De hogyan hívják segítségül azt, akiben nem hisznek? Hogyan is higgyenek abban, akiről nem hallottak? Hogyan hallják meg igehirdető nélkül? És hogyan hirdessék, ha nem küldettek el? Amint meg van írva: „Milyen kedves azoknak a jövetele, akik az evangéliumot hirdetik!” (Rómaiakhoz írt levél 10:11-15)

Igei gondolatok:

Ha arra kérnek minket, hogy írjunk körül valakit, akkor talán azt mondhatnánk, hogy Krisztus-szerű lelkület van benne. Vagy azt, hogy gyönyörű mosolya van, talán csodás humorérzéke. Akár a kezeit is körülírhatnánk, amiket arra használ, hogy gyülekezeteket építsen vagy ízletes ételeket készít, hogy megossza másokkal. A legtöbbünk valószínűleg nem beszélne a lábáról, de a Biblia azt mondja, hogy gyönyörű azoknak a lába, akik jó híreket hoznak. Nézz a lábaidra és gondolkozz el azon, hogy vajon Isten jó hírét viszik-e. Köszönöm, Istenem, a gyönyörű lábaimat, amiket arra
használok, hogy a Te jó híredet vigyem másoknak.

Imakérések:

  • Kérjük, hogy minden észak-amerikai Názáretis szenvedélyes legyen az elveszett emberek iránt a közösségeikben és világszerte.
  • Kérjük, hogy a laikusok, lelkészek és kerületi szuperintendensek innovatívak legyenek, bátorítva és inspirálva legyenek, amint vezetik és szolgálják a gyülekezeteiket és kerületeiket.
  • Kérjük, hogy a világjárvány miatt elvesztett állások visszaállításra kerüljenek.
  • Kérjük, hogy olyan gyülekezeteket plántáljanak, amelyek elérik azokat, akik nem részesei egyik gyülekezeti közösségnek sem még.
  • Kérjük, hogy minden gyülekezet azon munkálkodjon, hogy Krisztus szerinti tanítványokat képezzenek.

Hálaadás:

  • A gyülekezeteknek volt bölcsességük arra, hogy a technológia segítségével új területeket nyissanak meg a szolgálatra.
  • A gyülekezetek bátorítják és segítik azokat, akik krossz-kulturálisan érzik az elhívást a szolgálatra.
  • A názáretisek Észak-Amerikában emlékeztették az embereket a mindennapi imádságra.

Hálaadó történet:
Milyen ijesztő kihívás, hogy biztosítsuk a megfelelő forrásokat, miközben az egyházi rend megszakadt a járvány miatt. Ez történt Kelet-Tennessee kerületben, Joshua és Katie Haunnal, a globális misszionáriusokkal Bulgáriába készülve. A teljes személyes helyettesítési ütemterv képtelenségnek tűnt. Mely egyházak hívnák meg őket, hogy menjenek? Részt venne bárki? Megbetegednének, miközben megosztják a történetüket? A szolgáltatásokat megszervezték és emberek jöttek, hogy meghallgassák az elhívatásuk történetét. Még egy virtuális helyettes szolgáltatás is volt. És Isten gondoskodott róluk! A szükséges források összegyűltek és amint engedélyezték az utazást, Joshua, Katie, Jude és Kaitlyn a bulgáriai názáreti egyházban fognak szolgálni.

Globális imahét 2021, hatodik nap

Mert szívvel hiszünk, hogy megigazuljunk, és szájjal teszünk vallást, hogy üdvözüljünk. Az Írás így szól: „Aki hisz őbenne, nem szégyenül meg.” Nincs különbség zsidók és görögök között, mert mindenkinek ugyanaz az Ura, és ő bőkezű mindazokhoz, akik segítségül hívják őt, mert „aki segítségül hívja az Úr nevét, üdvözül”. De hogyan hívják segítségül azt, akiben nem hisznek? Hogyan is higgyenek abban, akiről nem hallottak? Hogyan hallják meg igehirdető nélkül? És hogyan hirdessék, ha nem küldettek el? Amint meg van írva: „Milyen kedves azoknak a jövetele, akik az evangéliumot hirdetik!” (Rómaiakhoz írt levél 10:11-15)

Igei gondolatok:

Milyen nagy öröm eljutni a 13. versig, és felfedezni ezt a fontos igazságot: az üdvösség egyetemes jellegét. „Aki” azt mondja nekünk, hogy a zsidóknak és a pogányoknak is Jézus Krisztusra van szükségük az üdvösségükhöz. Bár van a kettő között különbségek, de az a közös, hogy messze vannak Istentől és szükségük van Jézusra. Az egyetlen követelmény, hogy higgyünk, és ez lebontja az összes akadályt a zsidók és az amerikai pogányok között valamint az európai, afrikai és ázsiai nép között. A földön minden ember számára elérhető az üdvösség, ha Jézus nevét hívják.

Imakérések:

  • Imádkozzunk új egyházak létrehozásáért olyan területeken, amelyek még nem szerveztek egyházakat, különösen Cochabamba városaiban, La Paz, Chaco, Barranquilla, Ciudad Ojeda, Puerto Ordaz, La Merced (Chanchamayo) és Huancavelica.
  • Imádkozzunk az awajúni közösségek egyházaiért, a perui dzsungelben, amelynek földrajzi elhelyezkedése miatt a járvány idején nehéz segélyt küldeni
  • Imádkozzunk a chilei vezetőkért és lelkészekért, akik fenntartják személyes kapcsolatot az egyházaik tagjaival, hogy segítsenek nekik még akkor is, mikor a templomuk zárva van.
  • Imádkozzunk, hogy a brazíliai egyház vezetősége töltve legyen a Szentlélekkel, hogy kreatívak és hatékonyak legyenek ezekben az „új normális” napokban.
  • Imádkozzunk az országos vezetésért és a lelkészekért Paraguayban, az új egyházakért és az új misszionárius családok érkezéséért.

Hálaadások:

  • Köszönjük Istennek, hogy az egyházak együttérzést mutattak és evangelizáltak a világjárvány közepette is.
  • Dicsérjük Istent a gyülekezet tartós növekedése miatt Uruguayban. Az új generáció válaszát kérjük Isten hívására.

Hálaadó történet:

Az ecuadori Cuenca városában, a világjárvány közepette Mario Chuiza lelkész kidolgozott egy tervet, hogy megossza azokat a forrásokat, amelyeket felhalmozott magának a karantén idejére. Öt ételkosárral kezdték, köztük volt egy Biblia is, és hamarosan más hívek is csatlakoztak hozzá. Ahogy teltek a napok, közszereplők is csatlakoztak, és amit Isten kevesebb, mint 100 dollárral kezdett, az megsokszorozta 7000 dollárra, amely 2000 család megáldására szolgált.

Globális imahét 2021, ötödik nap

Mert szívvel hiszünk, hogy megigazuljunk, és szájjal teszünk vallást, hogy üdvözüljünk. Az Írás így szól: „Aki hisz őbenne, nem szégyenül meg.” Nincs különbség zsidók és görögök között, mert mindenkinek ugyanaz az Ura, és ő bőkezű mindazokhoz, akik segítségül hívják őt, mert „aki segítségül hívja az Úr nevét, üdvözül”. De hogyan hívják segítségül azt, akiben nem hisznek? Hogyan is higgyenek abban, akiről nem hallottak? Hogyan hallják meg igehirdető nélkül? És hogyan hirdessék, ha nem küldettek el? Amint meg van írva: „Milyen kedves azoknak a jövetele, akik az evangéliumot hirdetik!” (Rómaiakhoz írt levél 10:11-15)

Igei gondolatok:

Isten igéje azt tanítja nekünk, hogy az evangélium univerzális. Azt mondja, hogy nincs különbség zsidó és görög között, mert ugyanaz az Úr mindenki felett, és ugyanolyan gazdagon áld meg mindenkit. Mindenki, aki hisz benne, üdvözül. Róma 10:11-13. Ezen felül, azt is követeli, hogy az Evangéliumot a Föld minden szegletében hirdetni kell. Ehhez azonban szükséges az, hogy legyenek küldöttek. Valakinek el kell mennie az igét hirdetni ahhoz, hogy az emberek meghallják Isten hangját és higgyenek. De hogyan hirdethetik az igét ezek a küldöttek, ha nem mennek el? Minden
egyes gyülekezetnek szükséges a támogatása, hogy fejlesszék és kiküldjék azokat az embereket, akik érzik Isten elhívását arra, hogy igét hirdessenek és Krisztus szerint tanítványokat toborozzanak a nemzetekben. A Róma 10:15-tel zárva ezt a szakaszt: Milyen kedves azoknak a jövetele, akik az evangéliumot hirdetik! Más szóval, az Evangéliumot nem csak arra kaptuk, hogy ismerjük, hanem hogy higgyük és engedelmeskedjünk neki.

Imakérések:

  • Isten ébressze fel a vágyat továbbra is olyan emberekben, akik fel vannak készülve az Ő szolgálatára.
  • Hívjon el fiatalokat a szolgálatra, hogy használják az ajándékaikat és tudásukat.
  • Végezze a nemzeteinkben a helyreállítás munkálatát a természeti katasztrófák és politikai krízisek közepette.
  • Biztosítson továbbra is állást az Ő embereinek, hogy tudják támogatni az Ő küldetésének szükségeit.

Dicsőítések:

  • A gazdasági visszaesés ellenére, a régió 82.53%-kal többet tudott küldeni a Világevangelizációs Alapra és egyéb különleges missziós felajánlásokra az előző évhez képest.
  • A fiatalok az átformálás ügynökei voltak minden szolgálatban és hordozták Jézus Krisztus erőteljes üzenetét.

Hálaadó történet:

A globális missziókat a közép-amerikai régióban a gyermekek, fiatalok és felnőttek mobilizációja jellemzik missziós utak során az országaik között. A világjárvány alatt ezeket a tevékenységeket sajnos fel kellett függeszteni. A misszionáriusok képzése online térbe költözött. Nemrégiben 86 ember végzett a Vezetés Iskolájában missziós fókusszal! Mostanra sokan a végzettek közül tanárokként és trénerekként dolgoznak.

Globális imahét 2021, negyedik nap

Mert szívvel hiszünk, hogy megigazuljunk, és szájjal teszünk vallást, hogy üdvözüljünk. Az Írás így szól: „Aki hisz őbenne, nem szégyenül meg.” Nincs különbség zsidók és görögök között, mert mindenkinek ugyanaz az Ura, és ő bőkezű mindazokhoz, akik segítségül hívják őt, mert „aki segítségül hívja az Úr nevét, üdvözül”. De hogyan hívják segítségül azt, akiben nem hisznek? Hogyan is higgyenek abban, akiről nem hallottak? Hogyan hallják meg igehirdető nélkül? És hogyan hirdessék, ha nem küldettek el? Amint meg van írva: „Milyen kedves azoknak a jövetele, akik az evangéliumot hirdetik!” (Rómaiakhoz írt levél 10:11-15)

Igei gondolatok:

Isten hű az emberekhez. Azokhoz, akiket elhív, és azokhoz, akiket kiküld. Kegyelmes Szíve eléri az elveszetteket az igazsággal, miszerint a megváltás mindenki számára elérhető, aki segítségül hívja Jézus nevét. Nincsenek korlátozások, nincsenek feltételek, Ő nem az egyes embereket veszi figyelembe, nem a származást vagy a kultúrát. Mindenkit egyenlő mértékben szeret.

Hasonlóan a misszióra való hívása, hogy az ő nevében járjunk, minden tanítványának szól. Ha nem megyünk, a süketek sohasem fognak hallani, a vakok sohasem fognak látni, és az elveszettekre sem találnak rá. Induljunk
hát el az örömhír csodás szárnyain, és osszuk meg reménységünket az összetört világgal.

Imakérések:

  • Imádkozzunk, hogy a térség katonai konfliktusai véget érjenek és a békeszerződéseket aláírják. A közelmúltbeli Örményország és Azerbajdzsán közötti összecsapások során názáretiseket is besoroztak, és az egyház segítette a családjaikat.
  • Imádkozzunk, hogy a kormányzatok minden országban hivatalosan ismerjék el az egyházat.
  • Imádkozzunk a munkásaink és csoportjaink biztonságáért és bölcsességéért, akik új országokat és területeket keresnek fel, hogy gyülekezetek alapítására alkalmas helyeket találjanak.
  • Imádkozzunk egy kazahsztáni gyülekezeti épület helyreállításáért, ahol szemináriumokat és táborokat tartanak, valamint egy Gyermek Oktatási Központ építéséért egy másik városban.
  • Imádkozzunk a hívők lelki növekedéséért minden egyes helyi gyülekezetben.

Hálaadások:

  • Hálát adunk, hogy Isten megőrizte tagjainkat a világjárvány alatt.
  • Hálát adunk, hogy a világjárvány okozta kihívások közepette új lehetőségek és új utak nyíltak a szolgálatra, beleértve a technológia használatát is.

Hálaadó történet:

A világjárvány alatt a jordániai Názáreti Egyház ételt és ruhát osztott az oda érkező iraki menekülteknek. Meghívták őket különböző alkalmakra is, hogy meghallják az Evangélium jó hírét, és sokan válaszoltak erre Krisztusnak adva az életüket. A szeretet és támogatás átadása folytatódott Karácsony idején is, mivel a templom nyitva marad a szükségben lévők számára. Imádság által védelmet kérnek az egyház önkéntesei számára, és legyenek áldottak a felajánlásukért, amire úgy tekintenek, mint az „aratás esztendejére”.

Globális imahét 2021

2021-ben ünnepli a Názáreti Világmisszió a Globális imahét 25. évfordulóját. Ez alkalomból a Názáreti Világmisszió igyekezett még jobban összekötni az egyházat, így minden nap egy-egy egyházvezető oszt meg imakéréseket és hálaadásokat. Hívunk minden egyháztagot, hogy csatlakozzon az országhatárokon és kontinenseken átnyúló nemzetközi imaláncba!

A megosztott tartalmak az alábbi linken találhatóak:

Globális imahét 2021, harmadik nap

Mert szívvel hiszünk, hogy megigazuljunk, és szájjal teszünk vallást, hogy üdvözüljünk. Az Írás így szól: „Aki hisz őbenne, nem szégyenül meg.” Nincs különbség zsidók és görögök között, mert mindenkinek ugyanaz az Ura, és ő bőkezű mindazokhoz, akik segítségül hívják őt, mert „aki segítségül hívja az Úr nevét, üdvözül”. De hogyan hívják segítségül azt, akiben nem hisznek? Hogyan is higgyenek abban, akiről nem hallottak? Hogyan hallják meg igehirdető nélkül? És hogyan hirdessék, ha nem küldettek el? Amint meg van írva: „Milyen kedves azoknak a jövetele, akik az evangéliumot hirdetik!” (Rómaiakhoz írt levél 10:11-15)

Igei gondolatok:

Közösségek akkor formálódnak, amikor elismerjük a másokban rejlő értékeket. Ez helyes és Isten szíve szerint való cselekedet. Ugyanakkor léteznek istentelen, bűnös közösségek is. Ezek a közösségek nem a közös vonások által formálódnak, hanem azért hogy kiemeljék, sőt létrehozzák a különbségeket másokkal szemben. Ezek a kirekesztő közösségek nem a szeretetből származnak, hanem a félelemből és a büszkeségből. Ezért nagyon fontos számunkra, hogy felismerjük „Nincs különbség zsidó és görög között, mert mindenkinek ugyanaz az Ura, és ő bőkezű  mindenkihez, aki segítségül hívja;” (Róm.10:12 RUF). Ez az alapja Isten közösségének a hitben.

Imakérések:

  • Imádkozzunk, hogy legyen még több, misszionáriusokat kiküldő nemzet az Ázsiai-Csendes-óceáni régióban és imádkozzunk azokért a teológiai intézményekért, melyek erre a szolgálatra készítenek fel embereket.
  • Imádkozzunk azokért a názáretisekért, akik új helyekre viszik el az egyházat, és hogy a politikai nyugtalanságok és korlátozások enyhüljenek a régióban.
  • Imádkozzunk a régió élő názáretisekért, hogy teljesen felépüljenek a COVID-19 hatásaiból és folytatódjon a lendület.
  • Imádkozzunk a Dél-kelet Ázsiai Terület „Vision 2025” kezdeményezéséért illetve a Chapman Nemzetközi  Főiskoláért, hogy elérjék céljaikat, vagyis hogy elérjék az 500 gyülekezetet, a 80 fejlesztési központot és a 15.000 teljes jogú tagot 2025-re.

Hálaadások:

  • Hálát adunk azokért a területekért, ahol a világjárvány közepette is új igehirdető pontok és gyülekezetek jöttek létre.
  • Hálát adunk az egész régióban azokért, akik elhívást kaptak a misszionáriusi és lelkipásztori szolgálatra, és megkezdték az ezekre való felkészülést.

Hálaadó történet:

2017-ben még nem volt saját nemzeti Názáreti Egyház Mongóliában. Nem sokkal ezután, összeállt egy csapat, hogy új gyülekezeteket alapítson, és hogy fejlessze a kerületet, a tanítványság megsokszorozódásával. 2018 nyarán az első „Szentség Gyűlésen” 12 új gyülekezet vett részt. Az elmúlt évben a COVID-19 következtében a kormányzat korlátozta a mozgalmakat és gyülekezéseket a nagyvárosokban. A mongol lelkipásztorok így a figyelmüket a kisvárosokra és falvakra összpontosították. Missziós csapatok lettek kiküldve országszerte, tanítva másokat arra, hogyan alkossanak
tanítványokat. Ennek eredményeképpen olyan helyeken, ahol korábban a Názáreti Egyház ismeretlen volt, mára 47 hitközösség jött létre, melyek kapcsolatban állnak Krisztussal.

Globális imahét 2021, második nap

Mert szívvel hiszünk, hogy megigazuljunk, és szájjal teszünk vallást, hogy üdvözüljünk. Az Írás így szól: „Aki hisz őbenne, nem szégyenül meg.” Nincs különbség zsidók és görögök között, mert mindenkinek ugyanaz az Ura, és ő bőkezű mindazokhoz, akik segítségül hívják őt, mert „aki segítségül hívja az Úr nevét, üdvözül”. De hogyan hívják segítségül azt, akiben nem hisznek? Hogyan is higgyenek abban, akiről nem hallottak? Hogyan hallják meg igehirdető nélkül? És hogyan hirdessék, ha nem küldettek el? Amint meg van írva: „Milyen kedves azoknak a jövetele, akik az evangéliumot hirdetik!” (Rómaiakhoz írt levél 10:11-15)

Igei gondolatok:

Ez a rész egy hatásos és erőteljes emlékeztető, hogy reményünk van Jézusban. Függetlenül attól, hogy min megyünk keresztül, bízhatunk Krisztusban és sosem fogunk benne csalódni. Azzal, hogy Istenbe vetjük a
hitünket, képesek vagyunk letenni minden aggodalmunkat és félelmünket Jézus lábához. Ez egy nyitott meghívás mindenki számára bármilyen faji, nemzetiségi megkülönböztetés nélkül: mindenki szívesen van fogadva ennél az asztalnál. Abban látjuk Isten szeretetét, hogy mindnyájunkért meghalt a kereszten, hogy megbékélhessünk az Atyánkkal. Ez a legjobb hír számunkra és a megbízatásunk, hogy elmondjuk az Ő szeretetét mindenkinek.

Kérések:

  • Imádság az afrikai régióért: Városi szolgálatért, Diaszpóráért és a Száheli kezdeményezésért.
  • Imádság az afrikai régió minden területi és regionális vezetőjéért, néhányan még újonnan szolgálnak ezekben a szerepekben.
  • Imádság az oktatási intézményekért toborzásért, finanszírozásért, és a folyamatos úttörő munkáért a hallgatók formálásában.

Hálaadások:

  • A helyi lelkészeinkért és egyházainkért ezekben a változó időkben, akik továbbra is hűek a hivatásukhoz
  • A názáreti családunk növekedéséért az afrikai régióban
  • 2020 februárjában megkezdődött a munka a Közép-afrikai Köztársaságban. Az új gyülekezeti tagok egy része jelenleg készül a helyi és járási engedélyek megkapására a Kongó-Brazzaville körzettől

Hálaadó történet:

A Kongói Demokratikus Köztársaságban az egyházak együtt dolgoztak a COVID-19 elleni küzdelemben. A munkacsoport helytállt a katasztrófa tudatosságban, és nagy erőkkel fókuszál a világjárványra. A fiatalok állnak
az élvonalban, ebben a projektben. Az NCM rendelkezik egy mezőgazdasági projekttel, amely különféle élelmiszereket termel. Ebben a katasztrófa helyzetben ezek az élelmiszerek a legsebezhetőbb országoknak vannak felajánlva ebben a közösségben. A csapat kidolgozott egy kézmosó gépet is, amely higiénikusabb lehetőséget biztosít a láb pedálok használatával a víz és szappan irányításában. Ebből a gépből már 2 darab áll a rendelkezésükre, és a következő megvásárlására készülnek. Hálásak vagyunk a Kongói Demokratikus Köztársaság gyülekezetének,
hogy közelebb hozták Krisztust a körülöttük élőknek.